Jelenlegi hely

A szülészeti ellátás korszerűsítését javasolja a Népesedési Kerekasztal

A Népesedési Kerekasztal szerint a várandósság megélése, a szülés alatt szerzett jó élmények és a gyermekágyas időszakban nyújtott többletsegítség hozzájárulhatnak ahhoz, hogy több gyermek szülessen, ennek érdekében javaslatokat fogalmaztak meg.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kerekasztal csütörtöki ülésén egyebek mellett megfogalmazódott, hogy a gyermeket váró nő választhasson a szülész-nőgyógyász szakorvos mellett otthonszülést kísérő, engedéllyel rendelkező szülésznőt is, ha a terhessége problémamentes.

Ezenkívül javasolják a várandósgondozás korszerűsítését az új tudományos eredmények alapján, valamint új szakmai protokoll kiadását, amelyben már nemcsak a kórházi szülések irányelveit szerepelnek, hanem a születésházaké és otthonszüléseké is. A megfelelő szakmai működés és ellenőrizhetőség érdekében szorgalmazzák azt is, hogy rendezzék a szülészetben elterjedt magánpraxisok egészségbiztosítási pénztár általi finanszírozását.

A szülészeti ellátásban javasolják az ambuláns szülés bevezetését, azt, hogy a szülést követő 24 órán belüli az anya elhagyhassa a kórházat.

A születésházakkal kapcsolatban a kerekasztal szerint szükség lenne legalább egy referenciaintézmény létrehozására. Utaltak rá, külföldi példák igazolják, hogy a születésházak a megfelelő szakmai szabályok betartása mellett biztonságosak és jelentős anyagi megtakarítást jelentenek az egészségügyi finanszírozásban.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére