Jelenlegi hely

Fontos tudás, amit otthon is hasznosítani kell!

Elsősegélynyújtás Önkénteseknek és Anyukáknak

Februárban három nap (21.,22.,23.) az elsősegélynyújtás jegyében telt a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány szervezésében, a lelkes önkéntesek és az érdeklődő Anyukák számára.
A Magyar Vöröskereszt Önkéntes Központ ingyenes elsősegélynyújtó tanfolyamára meghívtuk a felelősségtudatos szülőket is. A tanfolyam költségének fedezetét a NEA 2017 Szakmai pályázata tette lehetővé az Alapítvány számára.

A kiváló szakértelemmel rendelkező előadó az interaktív képzésen a résztvevőket egytől egyig bevonta a gyakorlati oktatásba is, hogy a megszerzett tudást még ott a helyszínen elmélyíthessék. Mondhatni, bedobtak minket a mélyvízbe, de hősiesen álltuk a sarat.
Az Otthon Segítünk önkéntesei a szülőkkel együtt így sajátították el az elsősegélynyújtás alapjait, amely többek között magában foglalja azt, hogy a mentők hívásakor mi az az öt legfontosabb dolog, amit közölnünk kell, hogy a megfelelő segítség érkezzen a megfelelő időben; a vérző sebek, csonttörések, égési sérülések szakszerű ellátását, a légutakba kerülő idegentest gyors és kíméletes eltávolítását, valamint az életmentő újraélesztés folyamatát.
Mindezen tudás megszerzésére a tevékenységeik során lehet szükségük az alapítvány önkénteseinek, akik kisgyermekes családoknak nyújtanak segítő kezet. A szülők pedig a mindennapokban vehetik nagy hasznát.

A szakszerű elsősegélynyújtás életet menthet!

Programjainkon és képzéseinken megtanulhatod, hogy mi a teendő, ha mások sürgős segítségre szorulnak - olvashatjuk a Magyar Vöröskereszt honlapján, ahogy azt is, hogy a Vöröskereszt az országban egyedüliként, egységes szabályozás szerint végzi a közúti elsősegélynyújtás vizsgáztatását.

A társadalmi és közúti elsősegélynyújtó képzések és vizsga mellett a Vöröskereszt szakképzett munkatársai különféle lakossági programokat, versenyeket, és baleseti imitációt is szerveznek, hogy Magyarországon minél többen ismerjék és alkalmazzák a szakszerű elsősegélynyújtás módszereit.  

Tudtad?

Szeptember második szombatján ünnepeljük Az elsősegélynyújtás világnapját, tizenhat európai ország vöröskereszt szervezetének 2000-es kezdeményezésére. 

Így szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy kívánatos lenne az elsősegélynyújtás minél szélesebb körű ismerete a laikusok körében, mert az idejében és szakszerűen elvégzett beavatkozás sok esetben életmenthető lehet.

- A magyarok mindössze 0,3 százaléka tud szakszerűen elsősegélyt nyújtani - hívja fel a figyelmet a Magyar Vöröskereszt a honlapján.
Pedig egy baleset, rosszullét során egy jól felkészült elsősegélynyújtó gyors és szakszerű beavatkozása életet menthet.
A vészhelyzetben gyakran a legnagyobb gond a bizonytalanság: sokan nem hiszik el magukról, hogy tudnak segíteni.

Egy ilyen képzés után a kezdeti önbizalomhiányos résztvevők is azonnal alkalmazható szaktudással felvértezve távozhattak, hogy az esetlegesen útjukba kerülő, mások életét veszélyeztető helyzetekben magabiztosan állják meg a helyüket.
Köszönjük az előadónak a színvonalas szakképzést és az életmentő munkájukat, amit önzetlenül tesznek embertársaikért nap mint nap.  

 

Dobránszki Tímea

A Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány egyik büszke önkéntes tagja 

Forrás: http://voroskereszt.hu/elsosegely/

http://.gportal.hu/gindex.php?pg=35251379

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére