Jelenlegi hely

Gazdára talált Bogyó és Babóca – díjátadó és beszélgetés a MIVA Bölcsi vezetőjével

Izgatott kis csapat várta a 2016. április 1-ét a MIVA Bölcsiben, amikor is sor került a „Mi bölcsődénk” pályázat díjának átadására.

A szülők és a Cica csoport kispajtásai vettek részt a pozitív szülői véleményeket gyűjtő pályázat díjátadóján, ahol a legeredményesebben szerepelt a MIVA Bölcsi, a legtöbb dicsérő szülői vélemény címzettjeként. Az intézmény vezetője Dr. Forján Mihályné Mede Éva vehette át az ajándékot és az oklevelet Dr. Tariné dr. Botta Ágnestől, a Csabaimami főszerkesztőjétől, az Imami Egyesület Békés megyei referensétől. 

A pályázathoz társuló nyereményjáték keretében a KeddShop Kft. felajánlását, egy póló-, plüss- és matricacsomagot oszthattak szét a kisgyermeknevelő-gondozók a lelkes kicsiknek. Hamarosan Bogyó és Babóca barátait ölelgették a bölcsisek, az öltözködni hajlandó bátrabbak pedig új pólójukba bújhattak. Az esemény megkoronázásaként egy kis gyümölcslével és ropogtatnivalóval kínálták a szülőket és gyerekeket.

Az eseményen részt vett Dr. Csicsely Ilona Önkormányzati képviselő asszony is, aki elismerését fejezte ki a bölcsőde munkatársainak elkötelezett hozzáállásukhoz. 

A játékok kiosztása után az intézmény vezetője mesélt a bölcsi múltjáról és jelenéről, és arról, hogy mit jelent egy magánbölcsőde:

A bölcsőde épülete nagy múltra tekint vissza, Békéscsaba 1. számú Bölcsődéjének adott helyt a Sziklai utca 2. szám alatt Jaminában.

1993-ban a bölcsőde bezárása elleni védekezésül Dr. Forján Mihályné Mede Éva, az akkori bölcsőde munkatársa GYES-ről visszatérve vállalta, hogy magánúton működteti tovább az intézményt.

Munkája úttörő volt, elsőként az országban vágott bele ebbe a vállalkozásba, a családjuk betéti társaságát alakította át az intézmény működtetésére és kapta meg az önkormányzattól a bölcsőde épületét fenntartásra.

A több mint 20 éve ebben a formában üzemelő intézmény mára már nonprofit közhasznú korlátolt felelősségű társaságként működik és így végzi az önkormányzati fenntartású bölcsődékkel azonosan feladatait, pedagógiai programja szerint, mindenben megfelelve a köznevelési törvény előírásainak.

A bölcsőde 1 éves kort betöltött csemetéket fogad, és gondozza 3 éves korukig, 3 csoportban, 42 férőhelyet biztosítva.

A MIVÁ-nak helyben saját konyhája van, ahol csupa szeretettel megfűszerezve készülnek az ételek a kicsiknek, az EMMI rendelet szabályainak megfelelően, diétás étkezést pedig szolgáltatón keresztül tudnak biztosítani.

A gyermekek intézménybe járatása nem kötött díjhoz vagy hozzájáruláshoz, az intézményi térítési díj szabályok vonatkoznak erre a bölcsődére is, a jogszabályban meghatározott jövedelem felett kell a gyermekek étkeztetése után díjat fizetni a szülőknek.

A bölcsőde folyamatosan küzd a férőhely hiánnyal, óriási a kereslet a kisgyermekek bölcsődei gondozására, így hosszú várólista alapján tud az intézményvezető dönteni.

A bölcsőde bővítésére nagy lenne az igény, de az épületet csak nagy összegű beruházással lehetne erre alkalmassá tenni, így folyamatosan keresi a lehetőséget Dr. Forján Mihályné Mede Éva a pályázati és egyéb támogatási formákkal a férőhelyek és épület növelésére.

Dr. Forján Mihályné Mede Éva a gyermekek és a szülők segítésére és jóllétére helyezi a hangsúlyt, vezetőként ezek szem előtt tartásával hozza döntéseit és személyesen működik közre, hogy a bölcsőde megbirkózzon minden újabb kihívással. Ha az intézménynek újabb szaktudásra van szüksége, akkor Éva saját magát iskolázza be, hogy ne jelentsen plusz terhet a gazdálkodásnak és tudásával is segítse az intézmény szakmai munkáját. Szociális munka (BA) és családterapeuta végzettségek mellett, okleveles szociális munkás (Msc) diplomát is szerzett a Semmelweis Egyetemen. Összesen 14 munkatárs dolgozik a gyermekek igényeinek kielégítése érdekében.

A magánintézmény 1993. június 1-i indulásakor, saját védjegyeként a bölcsődét hivatalosan MIVA Bölcsi fantázianévre keresztelte, hogy ezzel különböztesse meg az állami bölcsődéktől és hívja fel a figyelmet az itt folyó úttörő munkára.

Gratulálunk a pályázaton való eredményes szerepléshez, ami mutatja, hogy a szülői közösség az itt zajló munkát meghálálva elkötelezett a MIVA Bölcsi elismerésében.   

Szerző: Ágnes, Csabaimami

Képek: szerző saját képei

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére