Jelenlegi hely

Utolsó perces adventi koszorúk - környezettudatosan

Naná, hogy elfelejtetted! Én is! Már a gyertya is megvan, de nem volt idő összerakni. Kevés a fenyő, a szalag? Nyugi, itt a segítség! Van pár egyszerű, de gyakorlatias ötletünk.

Alapanyag keresőben

Biztos akad otthon egy szép csereped, tálad vagy fém sütisdoboz. Bármiből lehet koszorúalap, ha elég karácsonyinak érzed a hangulatát. Mit szólnál egy ilyen kis helyes darabhoz?

A képen szereplő díszhez néhány kövirózsa, moha, 2-3 kis toboz és minigömb, maradék szalagok, virágföld és evőkanál kellett csak hozzá. No meg körülbelül fél óra. 

A kiválasztott edénybe 3/4-ig jól tömörített föld került, mely stabilan fogja majd a beleállított gyertyákat. Ha közel kerülnek egymáshoz a gyertyák, nagyon vastagnak kell lenniük, hogy lángjuk ne olvassza meg a mellette állót. A képen körbekötöttem többféle szélességű szalaggal, zsinórral a 4 gyertyát, klasszikus pirosban némi arannyal törve meg a szélesebb szalagot.

Rendezd köré a díszeket saját ízlésed alapján és jöhet az esti gyertyagyújtás!

Ugyanebben az edényben ugyanezekkel a gyertyákkal egy másik színvilágú dísz is elkészült, végül ezt szavazta meg a család. Ebbe a fehérre festett tobozok, ezüst csillogó és fehérarany glitteres üveggömbök és formák, nagyszemű gyöngyök és egy vékonyabb fehér alapszínű ezüst mintás szalag kerültek a gyertya köré.

Lebomló, újrafelhasználható is lehet

Rengeteg műanyagot használunk a karácsonyi dekorációkhoz.

Régi díszek

Csökkenthetjük a környezetünk terhelését, ha a régebbi díszeket felújítjuk, új helyen, új funkcióval felhasználjuk.

Szalagok

A nagyobb szalagokat is érdemes eltenni, akár téma szerint nyithatunk egy-egy cipősdobozt nekik. Ahol menhetetlenül meggyűrődött, kivasalhatjuk. tudom, viccesen hangzik, és úgy tűnik, kinek jutna rá ideje? Összegyűjtve, egy ingvasalás után elegendő 2 percet szánni rá. 

Kütyümütyük

Aki gyakran készít dekorációt, pontosan tudja, hogy sokszor egy-egy dobókockányi szín hiányzik valamely részéből a kívánt hatáshoz. Ilyenkor segít egy kis rekezses doboz, ahova az évek alatt felgyülemlett apró, kidobni sajnált cuki kütyüket, emlékeket tesszük. Jól jöhetnek még a díszeinkbe. Így került a törött kulcs a vintage karácsonyi asztali dekorba, a törött porcelánmadárka egy női gardrobe díszébe vagy a sérült aranygömbök az adventi tálba.

Adventi tál zöld módon

Kedvenc tálalótálamba földet tettem 3/4-ig, majd beleültettem a kertből néhány kövirózsát, sziklakerti növénykét. Beleállítottam a gyertyákat, majd kavicsok, moha és persze díszek kerültek köréjük. Mini üveggömbök, gyöngyszemek, fakéregből formák, tobozok. Amit otthon találtam. 

A kis gombák és a harang majd 50 évesek, egy lomtalanítás közben akadtunk rájuk. Lehet, hogy kopottak, kicsit fakók, de mindig eszembe juttatják, hogy hány család örülhettett nekik, mikor meglátták őket a fán csillogni. 

Tipp: a november végén kertből bekerült növények a lakás melegében hősokkot kapnak, így érdemes először hozzászoktatni őket a lakás klímájához. Napközben pedig hűvösebb helyen tárolni a díszt. A locsolásáról sem szabad elfeledkezni, a sekély földdjük hamarabb kiszáradhat. Dolguk végeztével nem mehetnek vissza azonnal a természetbe. Előtte pár napig próbáld fokozatosan a hideghez szoktatni őket. Kicsit körülményesebbnek tűnik, de nem annyira, mint a sok szemét eltüntetése a földünkről.

ADL - Debrecenimami

Fotók: Deli Adél

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére